A lopás

2010 július 9. | Szerző: Solya |

 

El sem tudja képzelni az ember
mennyi mindent, kell szem előtt tartania, ha lakást akar bérelni. Főleg, ha nem
egyedül tervezi. Hány szobás, milyen a konyha, milyen a fűtés, nagy e a rezsi,
lehet e állatot tartani, mennyi a lakbér?

Volt egy-két elég ígéretes,
amiket megnéztünk, de egyik sem varázsolt el úgy igazán. Aztán elérkezett a
nagy nap, amikor is az igazit néztük meg. Még nem is tudtuk, hogy ő lesz az,
csak amikor beléptünk. Egyből éreztem a lakás erejét, vonzalmát, tudtam egyből,
nekünk itt kell laknunk. Meghallgattuk azért a paramétereket, majd kis
megbeszélés után le is foglalóztuk. Azon a hétvégén már meg is kezdtük a költözködést.
Vettünk ágyat, kanapét, szépen berendezkedtünk. Nagyon boldog voltam és Laci
is. Bianka csak egy héttel később csatlakozott, addig csak a miénk volt a kis
kastélyunk. Olyan felnőtt érzés kerített hatalmába. Minden nap vidáman ébredtem
és senki sem tudta elrontani a kedvemet. Minden ott volt, a közös lakás és mi
ketten.

Közben persze egyre jobban közeledett a
karácsony és egyre jobban megbolondultak az emberek. Őrült vásárlásba kezdtek
és reggeltől estig moccanásnyi hely sem maradt az áruházban.

Alapvetően nem szeretek unatkozni, örültem
kicsit, hogy mindig volt mit csinálni. Nem volt üres mi boltunk se egy percig
sem. Küzdöttünk a karácsonyi limit eléréséért is.

Végre egy kis egyensúlyt éreztem az
életemben, szerelem, boldogság, lakás, munka, barátok. Nem hiányzott semmi.
Sajnos a plusz jutalékot nem sikerült elérni, nagyon magasra tették a mércét,
nagyon dühös voltam, persze a kollegáim is. Elérkezett a karácsony, Laci
családjánál töltöttük. Pihenéssel, játékkal, beszélgetésekkel, nagy evésekkel.
Ekkor már elkezdtük tervezgetni a szilvesztert is. Mert ugye fel kell avatni a
lakást egy hatalmas házibulival. Meghívtunk pár barátot, csináltunk hideg
tálakat, vettünk sok inni valót és bulira kész volt a kis lakás. Nagyon jól
sikerült, mindenki vidám volt és felszabadult, azt hiszem ez elég bizonyíték.
Éjfélkor egy csókkal pecsételtük meg az elmúlt évet a kedvesemmel és együtt
léptünk át a következő évbe.

Ezt követő pár napban mindenki csak
vegetált, éledeztünk. Majd vissza a kis mókuskerékbe. Uborkaszezon következett
be a boltban. Mindenki kiköltekezte magát karácsonykor így aztán csak
ennivalóért tértek be az áruházba az emberek. Nem is bántam, jó volt egy kis
nyugi.

Persze túl tökéletes lett volna, ha ez így
is marad. Egyik hétvégén mikor szintén elég nagy volt a pangás az üzletben,
betért egy párocska azzal a szándékkal, hogy ékszert szeretnének vásárolni egy
kislány rokonunknak és hogy segítsek. Én persze készséggel segítettem nekik,
csak hogy olyan vitrinekbe voltak az ékszerek, hogy az üveget eltolva
elérhetővé vált számukra a többi értékesebb ékszer is és amíg az egyikük
folyamatosan feltartott és elterelte a figyelmem, addig a másik a hátam mögött
benyúlt az ékszerekért. Sejtem, mikor megvolt a szajré, jelezte a másiknak és
sietve távoztak, mondván, hogy nem dönthetnek egyedül és ide hívják a többieket
is. Én nyugtáztam a dolgot, visszamentem a pultba, de nagyon furcsálltam a
szituációt ezért nyomban oda mentem a vitrinhez és megláttam, hogy eltűnt
4olyan ékszer, melyeknek az együttes értéke közel fél millió forint. Kivert a
hideg veríték és futottam ki a biztonsági őrökhöz, hogy segítsenek.

         A
több éves értékesítési tapasztalatom alatt soha nem történt velem ilyen, hogy
lopjanak, mialatt én felügyelek a boltra. Nagyon megijedtem. Ami eztán
következett, azt a következő fejezetben részletezem.