Eljött a nyár

2010 április 17. | Szerző: Solya |

Eljött a nyár, a jó idő, a
változás szele. Kezdtem úgy érezni már semmi sem tart vissza, hogy lépjek.
Ebben nagy segítségemre volt egy találkozó.

        

Egy pár barátommal, akikkel a
játékban ismerkedtem meg, összejöttünk Budapesten. Egy kis buli, pia, röhögés.

Nagyon élveztem, ott voltak azok, akikkel
amúgy is a minden napjaimat együtt töltöttem, csak virtuálisan és így
személyesen még jobban megszerettem őket. Olyanok voltunk talán, mint egy kis
család. A vendéglátónk Barbi, ellátott minket ennivalóval és innivalóval, igazi
anyuka módjára.

Olyat éreztem ott, amit még azelőtt soha,
az újdonságot, némi szabadsággal és függetlenséggel fűszerezve, hogy a „nagy”
városban vagyok Peti és a szüleim nélkül. Hamar eltelt ez a hétvége, de
élveztem minden pillanatát. Ekkor ismertem meg személyesen Lacit. Nagyon
örültem neki, külföldről jött haza pihenni a nyárra és jó, hogy volt ideje
beugrani hozzánk.

 

Haza mentem és hiányt éreztem, annak a
bizonyos újdonságnak a hiányát. Közben Lacival egyre többet beszélgettem,
msn-en és telefonon is. Mesélt sokat külföldről, az ottani életről, meg hogy ő
budapesti és a szüleihez jött haza. Lementek együtt pihenni egy kis
tavacskához.

Mivel tudtam, nemsokára megy haza,
meghívtam hozzánk, hogy jöjjön és ismerje meg az én is kis városkámat is. Összebarátkoztak
Petivel elég hamar. Örültem neki, hogy jóban vannak, mert akkor már nagyon jó
barátomnak tartottam Lacit. Csak két napot töltött nálunk és persze mivel jól
éreztük magunkat, gyorsan eltelt. Visszament, irigyeltem.

 

Eltöprengtem rajta, hogy ha ő ott élhet, és
ő kiment külföldre is, akkor én miért ne tehetném meg? Nem voltam már szerelmes
Petibe, jó volt mellette, biztonságos, és megszokott…megszokott. Eldöntöttem,
megbeszélem vele az érzéseimet, és az elképzeléseimet.

Elváltak útjaink, így volt a jobb.
Megkértem Lacit, hogy segítsen elindulni az utamon, mivel még nagyon tapasztalatlan,
naiv voltam. És bevallom, féltem. Egyedül nem mertem neki vágni. Miskolcon már
nem láttam előre lépési lehetőséget, sok mindent vártam Pesttől, új munkát, új
életet.

De mielőtt ennek neki vágtam, még ott volt
a nyár. Kijárt egy kis pihenés, egy kis felejtés, mert elég rendesen benne volt
még a fejemben Peti, nagyon szerettem még persze, az ilyesmi nem múlik el csak
úgy.

 

Az előző buli sikerességére való
tekintettel elterveztük Lacival, hogy szervezünk egy újabbat, csak ezt már
nála, vagyis a szülei házában, egy hosszabb bulit, amire minél több embert
elhívunk.

Izgalmasnak ígérkezett. Azt
hiszem ekkora döntést még nem hoztam addigi életem során, csak úgy elhagyni a
várost és kipróbálni az ismeretlent, de akkor már nem volt bennem félelem. Hogy
milyenre sikeredett a buli? Azt is meg tudod, ígérem.