Ő Ottó

2010 február 9. | Szerző: Solya |

 

A boldogság
sajnos nem magától értetődő még egy olyan kapcsolatban sem ahol megvan a biztos
egzisztencia, hűség, és a kötődés. Petivel mi nagyon megszoktuk egymást és
mindent megosztottunk a másikkal. Lehet, hogy pont ez volt a baj.

 

Egészen
kicsi korom óta vártam, hogy rám találjon az igaz, kebel barátnő, akivel
sülve-főve együtt tölthetjük el a minden napokat és mindent kitárgyalva
fütyüljünk másokra. Egy olyan velem egykorú lány, aki átérzi minden
problémámat, akár pasi dolog legyen, akár családi vita, vagy csak egyszerűen,
hogy mit vegyek fel az esti buliba.

 

Vártam, hátha kialakul egy ilyen barátság,
de nem. Nem történt meg. Éppen ezért általában a pasijaim töltötték be ezt a
szerepet, ami nem mindig a leg megfelelőbb opció. Egyrészt a hiányérzetemet nem
pótolta, másrészt pedig egy plusz olyan tényező miatt ragaszkodtam a pasihoz,
amit alapvetően nem a párjától várna el az ember.

Kerestem valamit, ami megváltoztatja kicsit
a minden napok sablonját és kicsi izgalmasságot rejt.

 

Elérkezett az „msn” kora. Azt hiszem, nem
kell neked bemutatnom. Általában mindenkit megfertőz kortól, nemtől
függetlenül. Van, akit nem ragad annyira magával, de én például nagy szerelmese
lettem. Egy olyan fantasztikus türelmetlenséget váltott ki belőlem, hogy mikor
lehetek újra online, hogy egészen fanatizmussá fejlődött.

 

Mivel akkoriban még nem volt otthon
internetünk, ezért édesanyám munkahelyi gépén tudtam csak msn-ezni. Akkori és
nagyon régi ismerősökkel chat-eltem. De amiről az előző fejezetemben említést
tettem, a boldogság kereső akcióm. Nos, egy régi ismerős az, aki még több
mosolyt és kedvet adott a napjaimnak.

Ő volt Ottó. A legborzasztóbb az volt, hogy
nagyon jól éreztem magam, amikor vele beszéltem. Ez egy kicsit ironikusnak
tűnhet, de ha valaki párkapcsolatban él és még szereti is a másikat, akkor ez
már lelki furdalást okoz.

Szerettem a stílusát. Azt, amikor beléptem
és 10perc elteltével egyszerre írtunk rá a másikra egy „szia”-t. Szerintem
ismered azt a jelenséget, amikor beszélgetsz valakivel és mindenben egyezik a
vélemény és fél szavakból tudjátok, mit akar közölni veled a másik. Ez kissé
ijesztő is lehet, de nekem plusz töltetet adott. Megrendített picit, bevallom.

         Ő
volt az, akit kicsiként szőke hercegnek hittem. Aztán eltűnt hosszú időre a
szemem elől. Feledésbe merült, de mikor újra feltűnt, nagyon felbolygatta a
minden napokat. Ezt a következő részben kifejtem neked, mit is jelentett
pontosan.

 

— folyt.köv. —